Beszélgetés a szervátültetésről

Második esély

Beszélgetés a szervátültetésről

Mocsonoky Anna érintett szülőként írta meg a Szervátültetett vagyok – Történetek visszanyert életekről című könyvet, amelyben különféle transzplantáción átesett emberek, egy élő vesedonor, valamint egy, a halálával három ember életét megmentő szervdonor történetét is megismerhetjük.

A HVG Extra Pszichológia Szalonban vele és szakértőkkel beszélgetünk erről a tabukkal, tévhitekkel és félelmekkel övezett világról.

Milyen érzés gyógyíthatatlan betegként felkerülni a transzplantációs várólistára? Hogyan dolgozható fel az, hogy egy idegen szerve válik a részünkké? Miként lehet visszailleszkedni a hétköznapokba, és merni újra örülni? Hogyan lehet a reménytelennek tűnő helyzetekből, veszteségekből jövőkép?

Ajánljuk a beszélgetést – és a könyvet „mindazoknak, akik szervátültetés előtt állnak, vagy már átestek rajta; akik csak megismerni szeretnék, mit is jelent a szervátültetés csodája; akik a lehetetlent lehetővé teszik: hidat építenek élet és halál között; és akik mindeközben szeretetükkel, féltő figyelmükkel ott állnak, segítenek, átölelnek.”

Az online program folyamán a hallgatóknak lehetőségük lesz kérdezni a szakemberektől.

Vendégek:

Mocsonoky Anna, a kötet szerzője – egy vesetranszplantáción átesett fiú édesanyja

Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja, a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európai Sportszövetségének elnöke – aki maga is vesetranszplantált

Feszt Tímea transzplantációs szociológus, a Trappancs Egyesület elnöke, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnökségi tagja – aki a szervátültetett fiatalok és gyermekek beilleszkedéséért dolgozik

Dr. Domján Mihály tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta – aki a donorcsaládokat segíti

Házigazda:

Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője

Időpont: 2021. április 14., 18:00-19:30

Az élő online beszélgetést zárt Facebook-csoportban követheted majd, amelynek során kérdéseket tehetsz fel a szakembereknek. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció